SPORT GYEREKKORBAN
Sportnap * Pannon Egyetem Veszprém
Sportedzőként kiemelten fontosnak tartom, hogy a gyerekek sportoljanak, mozogjanak rendszeresen. 5-6 éves kortól, a gyerek már meg tudja határozni, hogy melyik mozgásforma érdekli és melyik nem. Az a kevésbé jó döntés, amit a szülő „kényszerít” a gyermekére, mert ha a gyerek a szülők által választott sportágat nem lelkesedéssel űzi, lesz egy negatív visszacsatolás a gyerekben. Rosszabb esetben, egy megfelelési kényszer. Természetes, hogy a gyerek nem kérdőjelezi meg a szülei döntését, de ebben a korban már kialakul az a tudat a gyerekben, hogy el tudja dönteni, számára megfelelő-e az a mozgásforma, vagy sem, amelyre a szülei beiratták. Ezt a szabad választást meg kell adnia minden felelősségteljes szülőnek a gyermeke számára - ha az érdekeit nézi. Ahogy felnőtt korban sem, úgy gyerekkorban sem vezet előre, ha sportolás kényszerből történik.

Örömmel fogadtam azt a kezdeményezést, hogy a tanév végén a nevelők a gyerekek számára biztosították a sportolás lehetőséget, és megszerveztek számukra egy sportnapot. A helyszínt a veszprémi Pannon Egyetem biztosította. Én azonnal igent mondtam arra a felkérésre, hogy a napot indítsam el, egy kis bemelegítéssel és játékos sportfoglalkozásokkal. Színesítettem a programot olyan feladatokkal, melyek nem szokványosak és a propriocepciót, kinesztézist is fejleszti. 10 éves gyerekekről van szó jelen esetben.
Röviden a tapasztalatom:
- az osztály több, mint fele nem sportol rendszeresen
Ez sajnos általános tény. A gyermekek mozgásán azonnal visszatükröződött, hogy melyek azok a kis kamaszok, akik sportolnak rendszeresen. Nem csak a mozgásukon, a csapatjátékok során a viselkedésükön is látszódott. Az összetartás jelen volt, ez jó.
- propriocepció
A bemelegítést még kíváncsian fogadták, hiszen nem tudták, hogy mi vár rájuk. Én sem, hogy mi vár rám :) Döbbenet, hogy egyszerű tornagyakorlatokat, mint pl. malomkörzés, vagy kitörések váltott lábbal, oldalra hajlítások nem mennek. Lassítva bemutatva sem képes az osztály 60-70 %-a lemásolni a mozgást. Itt még jelen volt a figyelem, hiszen ez a bemelegítés 10-15 gyakorlattal 20-25 percre lett tervezve. Nagyon össze kellett szedni magam és a tudásom, mert az biztos, hogy 40-45 percnél többet nem adnak nekem a gyerekek :) Már a nyári szünet lazasága lengte körül őket.
A csapatjátékok, a versenyszellem, kicsit felpörgette a kedélyeket. Még tartotta magát a jó hangulat.
- koncentráció
Itt már jelentkeztek a problémák. A feladat a következő volt. Két kört kellett a sportpályán lefutni. Mivel hanyagságunknak köszönhetően, nem hoztunk magunkkal színes lapokat, így az instrukciók száma lecsökkent konkrétan háromra. Tapssal jeleztem a gyerekeknek. 1 tapsra megállnak. 2 tapsra hátrafelé futnak. 3 tapsra elkezdenek előre futni. (az oldalazó futást, vagy páros lábbal szökdelést, vagy a lassabb tempójú futást már be se mertem vetni). Nem tudták megjegyezni. Súgtam, Hangosan bemondtam az instrukciót. Így sem volt 100%-os a feladat kivitelezése, de még 80%-nak sem mondhatnám.
Az utolsó feladat - ami a gyerekek tervei alapján az utolsó, mert készültem még több kihívással, de elegük lett - kört alkotva, közel egymás mellett állnak és a hátuk mögött sétálva, amelyik vállát érintem a gyereknek, abba az irányba kezdi el a számolást az oldalán állóhoz fordulva és adják tovább 1-2-3 stb. Akihez a 30. szám ér, az felteszi a kezét. Más gyerkőcél a másik váll érintésével indítottam a számolást. Így két irányból érkeztek a számok és aszerint kellett tovább adniuk sorrendben. 10 perc elteltével még egyetlen kéz sem emelkedett a magasba. Bele kavarodtak annyira, hogy a 3 számolásból, egy sem ért körbe. Kérték, hadd legyen szabad foglalkozás.
Még ott maradtam, hogy figyeljem, a szabad foglalkozásban mihez kezdenek. Érdekes volt, mert az osztály egy bizonyos tagja a határokat feszegette és a kihelyezett sporteszközöket szerették volna kipróbálni, ami felnőtteknek lett kalibrálva. Ez azért tetszett, mert az a csoport „nem éri be kevesebbel” gondolkodású. Kellett a felnőtt felügyelet, hogy kontrollálva legyenek. Az osztály többi tagjai kisebb csoportokba rendeződtek és labdáztak. És volt pár lézengő, akiken látszott, hogy nem találják a helyüket.
Értékek vesznek el - én így láttam. Mert sok volt közülük, akiknél idővel jó teljesítményeket lehetne kikaparni a gesztenyéből. Volt aki fejlődési problémáknak köszönhetően van lemaradása - ezt a szülőnek, vagy csecsemő gondozónak kellett volna észre venni és 1 éves kor előtt speciális tornára, szakemberhez vinni. 10 évesen is lehet ezen dolgozni, de már nem lesz elég pár hónap arra, hogy 100%-osan helyre álljon az idegrendszer és a mozgás kapcsolata (az első 9 hónapban a mozgás fejlődés egymást követő lépéseire gondolok). Már a sporttal apró lépésekben is, de haladna a javulás útján.
Nem tisztem sem ítélkezni, sem minősíteni, nem ez a célom ezzel a cikkel, de ha csak egy szülőnek is sikerül a figyelmét arra terelnem, hogy ne csak nézze, lássa is a gyermeke mozgáshabitusát, mozdulatait, a kialakult szokásait és ha lehetőség van rá, vigye el sportolni, válassza ki a gyermek saját magának, éppen mihez van kedve. Ha 6 hónapig focizni akar és utána meggondolja magát és kézilabda edzőhöz szeretne menni, vagy küzdősportra, legyen úgy! Még plasztikus a gyermek idegrendszere. A profi edző úgyis meglátja benne ha alkalmas a sportágra és azt is, ha nem. Ez ennyire egyszerű. Egy jó edző meg tudja szerettetni a mozgást a gyerekkel. Képes motiválni és jó nevelő is egyben!
Ebben nagyon szívesen segítek, amennyiben valamelyik szülő úgy érzi tanácsot szeretne kérni, fordulhat hozzám bizalommal. Kollégáim körében vannak igazi gyöngyszemek!
Az idegrendszer fejlődéséhez szükséges a mozgás, a sport!
De nem a sport lesz az elsődleges megoldás azoknál a gyerekeknél, akiknél gyenge a mozgásérzékelés. A nulladik lépés, ha gyenge a propriocepció, kinesztézis és koncentráció, akkor az fejleszthető, de nem hagyományos sporttal kell kezdeni, hanem alapérzékelési, testtudati és figyelemfejlesztő játékokkal, sok sikerélménnyel, kevés szabállyal, sok ismétléssel. Meglepő volt számomra, hogy alapvető mozgásérzékelések hiánya ilyen méreteket ölt a gyerekeknél. Egyensúlyozás, körbe forgás és alap gyakorlatok végrehajtásában már akadályokba ütköznek.
A propriocepció (testhelyzet-érzékelés) és a kinesztézis (mozgásérzékelés) fejletlensége miatt a gyerek nem érzi, hol vannak a testrészei, milyen erővel mozog, hogyan kell utánozni egy mozdulatot. Például, csukott szemmel meg tudjuk érinteni az orrunkat. Ezért volt az a tapasztalatom, hogy a bemelegítés során sikertelenségek jelentkeztek. Nem voltak egyértelműek a jobb- és a bal oldali végtag mozgások még instrukciók alapján sem.
A gyenge koncentráció tovább nehezíti a mozgásfeladatok megértését. Ez relatív persze.
Ha nincs rendszeres mozgásélmény, ezek a rendszerek nem fejlődnek maguktól.
Ez nem lustaság, nem "ügyetlenség", hanem idegrendszeri éretlenség, amit lehet fejleszteni. Kerülni kell azokat a megnyilvánulásokat, hogy a gyerekre ráhúzzunk olyan tulajdonságokat, amelyek nem fedik a valóságot. Mert nem ügyetlen, nem is lusta ebben az esetben.
Egyszerű utánzós játékokkal kezdhetjük
Nem gimnasztika, hanem játékos mozdulatok:
"Tükörjáték": amit én csinálok, te is
Állatutánzás: medvejárás, rákjárás, békaugrás
"Fagyasztó": mozdulat megállítása jelre
"Robot mozgás": lassú, szakaszos mozdulatok
A lassú mozgás segíti a kinesztézist. Ezeket a játékos és vidám feladatokat is bevetettem.

Gyermekeink az értékeink!
