MRI felvétel és a TÉNYEK

2026.07.22

A képalkotó ráigazol a tünetekre?

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az amit az MRI vizsgálaton a radiológus leír, egy anatómiai meghatározás. Nem azonos egy orvosi diagnózissal. Információként kell kezelni. De ne adjon alapot a google és a mesterséges intelligencia által generált információnak. Semmiképpen se vigyen el az a hit, narratíva, amit az internet kommunikál feléd. Aki okos, figyeli a testét, és képes meghallani, hogy mit üzen. Jó tanács: a belső hangoddal kommunikálj, ne az AI-al! 

Deformitások mindig voltak és lesznek is a gerincben idővel. A kisízületekben, porckorongokban, kortól, nemtől függetlenül. A gerincben történő elváltozásokat nem tudjuk úgy nyomon követni, mint a bőrünk elváltozásait, az arcunkon a ráncokat, holott az is ugyan olyan elváltozás, mégsem mondjuk azt, hogy az arcom deformitást szenvedett! Ugye, miért is mondanánk? Pedig a rácok az élet, a kor velejárója, ahogy a gerinc deformitása is. Használjuk, gyötörjük, de nem látjuk, hogy változik a szerkezete, a porckorongok állapota, a szövetek szerkezete. 

Kutatások kimutatták, hogy nagyon sokaknál, ahol a vizsgálatok során kiderült, hogy a gerincben deformitás található, mégis tünetmentesek. És sok esetben fordítva is igaz, jelez fájdalmat a páciens és a felvételeken, a képalkotókon nem található semmilyen elváltozás. Persze ezeknek több oka is lehet, de erről részletesebben másik írásomban térek ki.

Nézzük a tényeket. Korosztályonként. Az adatok nyugtatóként fognak hatni rád, ezt garantálom! 

Kutatás / Felmérés / Tények / Adatok

TÜNETMENTES EMBEREKNÉL A PORCKORONG DEGENERÁCIÓ:

20 éveseknél 37%

30 éveseknél 52%

40 éveseknél 68%

50 éveseknél 80%

60 éveseknél 88%

70 éveseknél 93%

80 éveseknél 96%

TÜNETMENTES EMBEREKNÉL A PORCKORONG KIBOLTOSULÁS (PROTRUSIO):

20 éveseknél 29%

30 éveseknél 31%

40 éveseknél 33%

50 éveseknél 36%

60 éveseknél 38%

70 éveseknél 40%

80 éveseknél 43%

TÜNETMENTES EMBEREKNÉL A KISÍZÜLETI BÁNTALMAK:

20 éveseknél 4%

30 éveseknél 9%

40 éveseknél 18%

50 éveseknél 32%

60 éveseknél 50%

70 éveseknél 69%

80 éveseknél 83%

TÜNETMENTES EMBEREKNÉL A CSIGOLYAÍV SZAKADÁS:

20 éveseknél 3%

30 éveseknél 5%

40 éveseknél 8%

50 éveseknél 14%

60 éveseknél 23%

70 éveseknél 35%

80 éveseknél 50%

PORCKORONG DEGENERÁCIÓ: amikor a porckorong szerkezete megváltozik, a magassága nem megtartott - dehidratált, külső rostjai sérültek.

PORCKORONG KIBOLTOSULÁS / PROTRUSIO: az ellaposodott porckorong kiboltosul, kidomborodik, külső rostjai a csigolya test peremén túlnyúlnak, elszakadhatnak. Ennek az elváltozásnak több fokozata létezik, az első leggyakrabban több évtized után alakul ki. 

KISÍZÜLETI BÁNTALMAK: a csigolyák kisízületei meszesednek, kopás alakul ki. 

CSIGOLYAÍV SZAKADÁS: ez ritkább jelenség, a csigolya testhez tartozik a csigolyaív, ennek fontos anatómiai része a lamina. A csigolyaív veszi körbe a gerinccsatornát. 


Az adatokat nézve, ez már önmagában megnyugtató. Tehát elmondhatjuk, hogy fontos az MRI vizsgálat, csak sajnos sokan nem arra használják, amire hivatott. És vegyük azt is figyelembe, hogy a lelet önmagában, önállóan nagyon kevés dologra mutat rá, mert annál több oka lehet a fájdalomnak. Sokkal több. Tehát hardveres eltérés nélkül is jelentkezhetnek erős fájdalmak. Sokaknak ez ellentmondásos lehet, pedig egyáltalán nem az. Ezért kell mindig figyelni önmagunkat - észre kell venni, hogy pl. mire jelentkezik a fájdalom. 

  • milyen mozdulatra fáj
  • milyen időszakban, vagy napszakban jelentkezik a fájdalom

A fenti adatok szerint bátran kijelenthetjük, hogy nagyon sok egészséges embernek van gerincsérve, porckorong degenerációja. Amikor nem ott keressük a megoldást, ahol amúgy kellene, akkor gyakran tévútra jutunk. A felesleges aggodalmak akár félrevezethetők is lehetnek ilyen esetben. 

Tipikus esetek:

  • hónapokig, évekig tévúton, tévhitben
  • mozgás, vagy bizonyos mozdulatok elkerülése (mert az orvos mondta, hogy ne sportoljon, ne mozogjon, vagy bizonyos mozdulatra fáj és inkább akkor minden mozgásformát kerüli, vagy még jobban beszűkíti a mozgástartományt - indokolatlanul)
  • nem megfelelően megválasztott kezelés / kezelések. Nincs eredmény, nincs javulás, vagy kicsit jobb pár napig, utána rosszabb, jelentkezik a fájdalom, jön egy újabb módszer, ugyan ez a helyzet és így tovább. 

Amikor a vizsgálaton vagyunk, van idő elgondolkodni. Például, gondoljunk bele abba, hogy a felvétel amikor készül, a test fekvő helyzetben van. Nincs terhelés alatt a gerinc. A csigolyák helyzete is egészen más képet mutatna, pláne a körülötte levő szövetek, álló helyzetben, terhelés alatt. A porckorong. Ezt érdemes észben tartani. Még mielőtt bárki felkapná a fejét erre - nem, sajnos nem tudok róla, hogy Magyarországon készítenek-e valahol terheléses gerinc MRI felvételt. 

Csak halkan jegyzem meg, sok ortopédián még mindig nem készítenek terheléses röntgen felvételt sem pl. a lábfejről, bokáról. Pedig...


Röviden összefoglalva: figyeld meg a tested reakcióit. Ha kell, jegyezd fel magadnak. Vizsgáld meg a lelki állapotodat is, mennyire érzed magad szenzitívnek és észleled, hogy könnyebben triggerelhető bizonyos terület - izom, ízületek pl. zaklatott vagy stresszes állapotban. És ha azt látod, amikor nyugodtabb vagy, edzés után sem jelentkeznek erős fájdalmak, nem kell elsőre magánrendelésre rohanni és időpontot kérni. Persze nem azt mondom, amikor már tartósan jelen vannak a fájdalmak, enyhébb fájdalomcsillapítók sem segítenek és az alvásminőséged is romlik, és a lazító mozgás sem hoz enyhülést hosszabb távon, akkor érdemes orvossal konzultálni. 


Kis kitérő az AI, mint eszköz témában

Amennyiben ez a kép neked reális, akkor az általad feltett kérdésekre az AI válasza is reális lesz számodra. 60+ hölgy teste egy fiatal test és makulátlan bőr. Azt képzelünk bele amit csak szeretnénk, de a valóság sajnos nem biztos, hogy megegyező lesz. Hihetünk benne, vagy elképzelhetjük, hogy ilyen is lehet, de ne essünk bele az AI csapdájába. Hiába az a közbeszéd, hogy már lassan kivált valós személyeket, munkaköröket az AI mert olyan adatbázissal rendelkezik, valljuk be őszintén: bizonyos dolgokban nagy segítség lehet, gyorsabban összeállít egy nyaralásra programot, mint mire mindennek te utána járnál, vagy percek alatt végez számításokat, kalkulációkat. Lehet segítség, aláírom. De egy orvosi elemzésre egy MRI lelet alapján nem lesz pontos. Ugyan úgy elvihet tévútra. Most egy kicsit megmutattak belőle nekünk valamennyit, de közel sem annyit, mint amennyire sokan gondolnak. Valójában elképzelni sem tudjuk, hogy mekkora hatalma van már most felettünk és mennyire lesz veszélyes, ha picivel többet mutatnak meg nekünk belőle. 



Köszönöm a figyelmet!

Petra

Share
NEFLOME      neflome@gmail.com        +36 30 410 86 94
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el