Lelki egyensúly és a gyermeki ÉN

Gyerekkori levonatunk a tudatalattiban

Először tegyük helyére a fogalmakat. Mi a különbség a TUDATOS és a TUDATALATTI fogalmak közt. Vegyünk egy példát: tudatos az, amikor kimondom, hogy „nem gyújtok rá”, vagy „nem eszek este csokoládét” és a tudatalatti az ami közbe fog szólni, mert rágyújtok és meg eszem este azt a csokoládét. A tudatalatti nagyon nagy százalékban a HIT RENDSZER, a NARRATÍVA és bizony akár tetszik, akár nem, ez alapján működünk. 

Vegyük sorra, melyek az érzelmi tapasztalatok levonatai, amelyek felnőtt korra már kialakult szokásaink is egyben. 

• Hogyan szeretek
• Hogyan vagyok képes gondoskodni magamról
• Mennyire vagyok önálló
• Mennyire vagyok rendszerető

Ezek határozzák meg nagyrészt a személyiségünket. A habitusunkat. 

Az elfojtott érzelmeink, amelyek bennünk ragadnak és nagyrészt nehézséget okoznak, vagy esetleg leküzdhetetlennek érezzük azokat:

• Könnyek, amelyeket nem vagyunk képesek kiadni magunkból („nem tudok sírni”)
• Ki nem mondott szavak (nem mondhatom ki, mert...)

Idővel megtapasztalhatjuk, hogy a szerveink fognak sírni, vagy beszélni mindezek helyett, és ezt nem kell megvárni. A lélek megbetegíti a testet. Az elfojtott érzelmek belülről fogják felőrölni a testet. Ezt mindmáig sokan tagadják, pedig sok egészségi problémák, esetleg szövődmények elkerülhetők lennének. A problémákat le kell kommunikálni, ki kell beszélni magunkból. Akár egy szakembernek, vagy az érintett személlyel leülni és megtartani azt a bizonyos tényfeltáró beszélgetést, mert sosincs későn. 

Már írtam az egyik előző blogban arról, hogy a gyermek idegrendszere hogyan érzékenyíthető. A gyermekkorban átélt traumák fognak felnőtt korban bekapcsolni, aktiválódni és ilyenkor a tudatos felnőtt rész inaktiválódik. A gyerekkori trauma az ebben az esetben, amit a gyerekkori énünk nem tudott feldolgozni (nem fizikai trauma!). Így változik meg a nézetünk felnőtt korban. Tehát a TRAUMA az, ami BENNEM TÖRTÉNIK MEG és nem az ami velem történik meg. Ahogyan megélek egy helyzetet. 

Hogy ez érthetőbb legyen és mindenki be tudja illeszteni a kis életébe, vegyünk néhány példát erre.

A gyermek idegrendszere több ciklusban fejlődik ki. A legintenzívebb szakasz 5-6 éves korig tart.  A korai években zajlik a legnagyobb ütemű idegrendszeri érés. Agyunk fejlődése már a magzati korban elkezdődik, és az első években rendkívül gyors a szinapszisok (idegi kapcsolatok) képződése.  A gyermeknek szinte létkérdés a biztonság.  Akármennyire hihetetlen, de magzati korban is képes érzékelni a külső érzelmeket. Ami kint zajlik - akár szó szoros értelemben is. Amennyiben a szülők vitáznak, vagy rosszabb esetben elhangzik, hogy „én nem akarom ezt a gyereket”, sokan nem is gondolnák, de a magzat ezt már megkapja, mint információt, a szoftver programozása megtörtént. És ugyan így hat a gyerek idegrendszerére, amikor a szülők válnak, a gyerek mellőzve lesz, vagy nem érzi a gyerek, hogy szeretve van, mert a szülők nem képesek kimutatni a szeretetet, de a legrosszabb, hogy a felnőtt az élethelyzeteket úgymond felnőtt nyelven kommunikálja le és a gyerek „félreérti” - gondolok arra, hogy pl. ha az anya azt mondja a gyerekének, hogy „de értsd meg, az apádat jobban szeretem, mint téged”. Ezt egy gyermek egészen másként éli meg érzelmileg, mint a felnőtt. A gyereknek nincs felnőtt tapasztalata, hogy különbséget tudjon tenni egy felnőttek közti vonzódás és generációk közti szeretet közt. Ez egy TRAUMA a gyerekben és az idegrendszerét nagyon keményen érzékenyíti. Nem tudja felnőtt korban sem ezt kezelni, hozhat ez magával egy kapcsolati problémát is, nehezen alakít ki párkapcsolatot, vagy éppen minőségében nem tudja helyén kezelni a kapcsolatait. Ahogy TRAUMA az is, hogy ha pl. rendszeresen nem ment a szülő érte az óvodába, az utolsók közt vitték haza. Azt érzi, nem fontos, mellőzve van. 

A gyermek, amikor megszületik, kiszolgáltatott. A szülőknek kell gondoskodni róla, etetni, itatni, tisztába tenni. Sajnos sok szülő nem veszi figyelembe, hogy vannak a gyereknek érzelmi szükségletei.

• szeretve legyen
• érezze, hogy a családhoz tartozik
• éreznie kell, hogy gyerekként úgy van jól, ahogy van - ne legyen megfelelési kényszere, ez neveltetés kérdése - amennyiben szankcionálják, ez már azonnal változni fog a gyerekben, mert azt érzi, hogy ilyennek, vagy olyannak kell lennie - innen alakul ki felnőtt korra a MEGFELELÉSI KÉNYSZER. Lássuk be, ezt a hibát nagyon sok család elköveti, ezzel szintén érzékenyítve a gyerek idegrendszerét.

Milyen érzelmi szükségletekre gondolok?

• Hallgassa meg a szülő a gyereket - értő figyelemmel
• Figyeljen a szülő amikor a gyerek kérdez és válaszolja meg a kérdéseket

Ki van elégítve a gyerek érzelmi szükséglete? Igen / nem

És bizony ezek alapján alakul ki a gyerek idegrendszere. Amikor kérdez, és a szülő úgymond lerázza

 „jó ez most nem érdekes”

„nem érdekel most amit mondasz, majd máskor figyelek, most nincs rá időm”

„ne idegesíts ilyenekkel, más dolgom van”

„menj a szobádba játszani, nem érek rá”

„már megint hülyeségeket / butaságokat kérdezel”

„ezerszer szóltam már, hogy hallgass el, ne kérdezz annyit”

...és sorolhatnánk. Ezekkel mind érzékenyítjük a gyerek idegrendszerét, miközben a gyerek értetlenül áll és tehetetlen. Amikor ezek nem teljesülnek, az valamilyen meggyőződés, hiedelem, vagy megküzdési stratégia formájában kerülnek a gyereknél a tudatalattiba. Hiszen az érzelmi szükségletekre, valljuk be, mindannyian vágyunk. A gyermek fejlődésének legérzékenyebb és legmeghatározóbb szakasza az első öt év, amikor a kognitív, mozgásos, beszéd- és szociális készségek alapjai kialakulnak. Ebben az időszakban az idegrendszer fejlődése a leggyorsabb és legsebezhetőbb.

A korai években a gyermek tapasztalatai alakítják ki az idegrendszert, mely kapcsolatok erősödnek meg és melyek gyengülnek.

A szakirodalom szerint az első három év különösen intenzív időszak, amikor a kapcsolatok folyamatosan alakulnak és finomodnak. Ez lássuk be, igen csak szenzitív időszak. 

Az evolúció során alakult és fejlődött ki a mai állapotára az idegrendszerünk. Régen a hüllő agy volt a domináns, amikor száz százalékban az életben maradás, a túlélés volt az elsődleges szempont. Befogad a törzs, vagy kitaszít? Jó sok halat tudok fogni, hogy legyen elegendő élelem? Ha beteg vagyok, a törzs megbecsült tagja vagyok, vajon ápolnak, gondoznak amíg rendbe jövök? Vagy ki fognak taszítani? 

A „hüllő agy” (mely nem egy elkülönült része az agynak) fő funkciói:

• alapvető életfunkciók szabályozása: légzés, szívverés, vérnyomás

• reflexek és automatikus mozgások

• alapvető túlélési reakciók: "üss vagy fuss" válasz, menekülés, befagyás

• testi homeosztázis fenntartása: hőszabályozás, egyensúly

• ösztönös viselkedések: táplálkozás, szaporodási viselkedés

• pánik- és félelemreakciók indítása

Ezek a funkciók valóban mélyen beágyazottak és gyorsak, gyakran tudatos kontroll nélkül működnek. Ösztönös érzelmi reakciók. A félelem, düh vagy pánik első hulláma innen indul, mielőtt a limbikus rendszer és a neokortex "átvenné" a helyzet értelmezését.

A kicsi ÉN, a gyerekkori énünk

Ez az énünk életünk végéig bennünk él. A gyerekkori traumák, mint említettem, nem azok amelyek megtörténnek, hanem ahogy azokat megéljük. És nagyon fontos az, hogy ezeket nem elnyomni kell, hanem felnőtt korunkban ezeket mind KEZELNI tudnunk kell.  A belső gyermek az a részünk, aki először tanulta meg, milyen a világ és hogy milyen SZERETVE LENNI.

Gyerekkorban alakul ki a kreativitás, a humorérzék, a bátorság.

Miért olyan sérülékeny a gyerek lelkivilága? Mert ÉN központú a gondolkodása. 

... a szüleim azért kiabálnak velem, mert nem vagyok elég jó?

• Ne hisztizz!
• Nem szólok többször! Most fejezd be!

...inkább nem mondom el, hogy mi bánt, mert a szüleim nem hallgatnak meg.

Nincs jelen a figyelem. A sebzett gyerek, akire a szülők nem figyelnek.

A SEBZETT GYEREK

🧠 Az öt gyermekkori túlélési stratégia (trauma‑adaptáció)

HIPERFÜGGETLEN TÚLÉLŐ * The Independent

Felnőtt korára ez a típus lesz az, aki azt érzi majd, hogy egyedül a legbiztonságosabb. Korán megtanulja, hogy nem számíthat másra. Egyedül fog megoldani helyzeteket, még ha bele szakad, akkor is. Sőt, nem mer, vagy nem áll szándékában segítséget kérni másoktól. Esetleg hajlamos lesz arra, hogy mártírkodjon. Néha még sajnáltatja is magát, hogy neki mindig mindent egyedül kell megoldani. Vagy büszkén vállalja és csak meglepetten pislog, amikor a környezetétől mindig azt hallja, hogy „oh, te a jég hátán is megélsz”. Igen, mert mindig, minden élethelyzetben egyedül, segítség nélkül talpra állt. Nem mer kérni, vagy csak nehezen kér segítséget. De a legszomorúbb ebben az, hogy ez a típus rendkívül magányos. Amikor már sok a teher rajta, hajlamos lesz arra, hogy szorongó típussá váljon. Ez a típus korán önállósodik, érzelmileg is. Visszahúzódik, ha túlterhelt. Az idegrendszere gyakran leválik, azaz megjelennek a disszociációs jellegű reakciók. 

Kialakulása: ha a gyermek érzelmi támogatást nem kap, ezért megtanulja, hogy "magára számíthat". 

Idegrendszeri működés: leválás (disszociációs jellegű reakciók), érzelmi távolságtartás. 

Felnőttkori minták: nehéz segítséget kérni, érzelmi elzárkózás, túlzott önállóság. 

TÚL ALKALMAZKODÓ * The Helper

Csak akkor szeretnek, ha jó vagyok. Gondolja ő, aki úgy érzi, a szeretetet ki kell érdemelni. Az a típus, aki mindig másokat helyez előtérbe és ő marad a legvégén. Nehezen mond nemet. Rosszabb esetben, lemond mindenről, mintegy bűntudattól vezérelve, mondván ő nem érdemli meg ezt, vagy azt, mert neki nem jár. Aki megfelelési kényszerrel él, még jobban megnehezíti a saját életét. Fárasztó és kimerítő a lét a számára, mert úgy érzi, erőn felül kell teljesítenie, hogy észre vegyék, vagy elismerjék, akár a munkája során, de a családban is. Gyakran túlérzékeny mások hangulatára. Az idegrendszere könnyen befagy amikor túl nagy nyomás nehezedik rá. 

Kialakulása: ha a gyermek azt tanulja meg, hogy a saját szükségletei másodlagosak, és a túlélés kulcsa mások igényeinek kiszolgálása. 

Idegrendszeri működés: gyakori "freeze" vagy "fawn" állapot; alacsony önérvényesítés. 

Felnőttkori minták: túlzott empátia, határhúzási nehézségek, érzelmi kimerülés.

TÚLÉLŐ MÓDBAN ÉLŐ * The Fighter Child

Nem állhatok meg! Az a személyiség típus, aki gyerekkorban nem érezte a biztonságot. Vagy mert nem volt bázis, biztonságos otthon, vagy csak nem érezte biztonságosnak az otthont, ahol felnőtt. Jellemző még, hogy a családban gyakoriak voltak a váratlan helyzetek. Kiszámíthatatlan a gyerek életében, hogy mikor mi fog történni a családban. Pl. amikor a szülő úgymond megígéri a gyereknek, hogy „szombaton kiviszlek a játszótérre”, a gyerek már hét elején várja a nagy találkozást, a hétvégi programot és amikor elérkezik a pillanat, a szülő arra, hogy a gyereke elé áll, mondván indulnak, mehetnének, az a válasz, hogy most biztos nem mennek, mert dolgoznia kell és az fontosabb, mint a gyerekkel eltölteni szombaton pár órát. Itt sem a szituációval van a probléma, hanem azzal, a gyerek ezt hogy éli meg, hogyan manifesztálódik benne. Ezáltal a gyerek idegrendszere hozzá szokik az állandó feszültséghez, hogy az ilyen és hasonló esetek a családban jönnek-mennek. A gyerekben kialakul, hogy mindig tovább gondolja, felkészült legyen és ott van a B vagy C verzió arra a váratlan esetre ami rendszeresen bekövetkezik a családban. Vagy pl. a válás esetén, a láthatási idő elérkeztével sem biztos, hogy a bíróság által meghatározott időpontban a szülő rendszeresen betartja azt - vagy lerövidíti, esetleg ritkulnak ezek a találkozások, időszakosak, ezáltal nincs rendszer a gyerek életében. A kicsi idegrendszere már úgy fog alakulni, hogy ha nincs találkozás, akkor lehet, hogy ez vagy az lesz a program, vagy marad egyedül a szobájában és neki kell kitalálnia, hogy mivel tölti el azt az időt, amit amúgy várt, hogy együtt lesz a szülővel, kirándulnak, közös programok, stb és szinte felkészül erre, hogy nem így lesz. Ez a személyiség felnőtt korára már harcos, dacos lesz és erősnek mutatkozik. A kontroll elvesztése már fenyegetővé válik a számára. Gyakran a kifelé reagálás düh vagy ellenállás formájában jelenik meg. Az idegrendszere gyakran vált „üss, vagy fuss” üzemmódba. 

Kialakulása: ha a gyermeknek gyakran kell megvédenie magát érzelmileg vagy fizikailag. 

Idegrendszeri működés: gyors "fight" reakció; magas kortizolszint; állandó készenlét. 

Felnőttkori minták: dühkitörések, kontrolligény, nehézségek a sebezhetőségben.

SZERETETET KERESŐ * The Good Child

Nem vagyok elég jó. Nem érzi a szeretetet a családban, hogy szeretve van. Úgy érzi, nem tartozik sehova. Úgyse leszek fontos senkinek. Valaki vegyen észre, hogy itt vagyok. És máris azon lesz a gyerek, hogy mit tehetne azért, hogy szeressék. Kialakul az idegrendszerében az „úgyse” és már előre lemondó lesz. A végletekig is elmehet ez az állapot, amikor már rá stresszel, hogy bármit megtenne, megalkuvóvá válik, nem lesz önazonos, csak szeressék. Felnőtt korában mások jóváhagyását keresi. Félni fog az elutasítástól. Gyakran túlteljesít, hogy szerethetőnek érezze magát. Az idegrendszere gyakran túlaktiválódik, ha kritika, vagy konfliktus helyzet jelenik meg. 

Kialakulása: akkor jelenik meg, amikor a gyermek szeretetet csak akkor kap, ha "jó", csendes, alkalmazkodó. 

Idegrendszeri működés: fokozott éberség mások hangulatára; gyors "fawn" reakció (megnyugtatni a másikat). 

Felnőttkori minták: túlzott megfelelés, konfliktuskerülés, önfeladás. 

A LÁTHATATLAN * The Withdrawn

Csendes, visszahúzódó, "jó gyerek". Aki úgy érzi, hogy a természetes szükségletei nem fontosak. Gyakran észrevétlen a családban. Nem kommunikál annyit, meg se hallják és szinte észre se veszik. Az idegrendszere úgy alakul ki, hogy felnőttként már nehezen fejezi ki az érzéseit, igényeit. A háttérben meghúzódik. Jellemzik úgy később, hogy nem is emlékeznek rá bizonyos családi eseményen, szürke kis alak, egy árnyék. Nem önérvényesít. Halk szavú. Ritkán szólal meg, ha kérdezik is csendben és röviden válaszol. Nem csacsog, nem feltűnő a családban. 

Kialakulása: olyan családi rendszerben, ahol a gyermek akkor van biztonságban, ha "nem zavar", nem kér, nem jelenik meg. 

Idegrendszeri működés: gyakori "freeze" állapot; alacsony arousal; visszahúzódás. 

Felnőttkori minták: háttérbe húzódás, önkifejezési nehézségek, láthatatlanságérzés, alacsony önértékelés. 

🧬 Miért érzékenyíti ez az idegrendszert?

Mind az öt stratégia adaptív válasz egy olyan környezetre, ahol a gyermek:

• nem érzi magát biztonságban,

• nem kap elég érzelmi tükrözést,

• túl nagy felelősséget visel,

• vagy túl sok stresszt él át.

Az idegrendszer ilyenkor:

• túlérzékennyé válhat,

• könnyebben aktiválódik stresszre,

• nehezebben tér vissza nyugalmi állapotba,

• és felnőttkorban is ugyanazokat a mintákat ismételheti.

Hogyan érzékenyítik ezek az idegrendszert?

Mind az öt minta közös jellemzője, hogy a gyermek idegrendszere:

• túl gyakran kerül stressz- vagy túlélési üzemmódba,

• nem kap elég biztonságos visszajelzést,

• nem tanulja meg hatékonyan szabályozni az érzelmeit,

• a túlélési reakciók automatikussá válnak.

Ezért felnőttkorban is könnyebben aktiválódik a "hüllő agy" (fight–flight–freeze–fawn), és nehezebb visszatérni a nyugalmi állapotba.

A lelki trauma nem személyiség jegy. Nem egyenlő velem! Nem ez a sorsom.

A TRAUMA egy idegrendszeri program. Nem így születtünk, nem kértük, mégis kaptuk. Így alakulnak ki a felvett viselkedésminták, Nem választhattunk mást. Ezeket felnőttként már letehetjük, de tudjuk jól, gyerekkorunkban nem volt erre lehetőségünk. Megjelenhet valamelyik szülői kép hiánya. Apakép, Anyakép. 

„Nem kellettem az apukámnak és ezért váltak el a szüleim”

Fontos megjegyezni, hogy az anyaméhből is viszünk magunkkal érzelmi levonatokat. Amikor a szülők vitáznak, esetleg hangosan veszekednek bármelyik trimeszter alatt, az érzelmek, a kémiai változások az anyaméhben, mind nyomot hagynak a magzatban. Pl. amikor az egyik szülő nem akarja a gyermeket. Vagy az is elég, ha a szülők és családon belül is viták, ellentétek alakulnak ki, az érzelmek hatnak szintén a magzatra. 

Hogyan gyógyítható felnőttkorban a „belső gyermek”?

Az instant megoldások nem vezetnek eredményhez! Ez az élet minden területére igaz ilyen esetekben. Nem egy gyors folyamat hoz megoldást ezekre a problémákra. 

Első és legfontosabb ennek a problémának a jelenlétének a felismerése. Meg kell ismernünk a gyerekkori énünket, tudatosítani annak a jelenlétét. Mert az mindig ott van, végig kísér bennünket. A gyerekkori lelki traumákat nem lehet „elengedni”. Ez sok terapeutánál zsákutca. Nem az a feladat, hogy letegyük, hanem az, hogyan kezeljük, hogyan oldjuk meg és transzformáljuk. Beszéljünk a kicsi énünkhöz. Forduljunk hozzá szeretettel. „Elfogadom, hogy van egy ilyen részem, és ítélkezés nélkül fordulok felé”. Kapcsolódjunk hozzá. Hogyan tehetjük meg az első lépéseket? Kapcsolódjunk hozzá. Önismereti gyakorlatokkal, az érzések megfigyelésén keresztül. Idézzük fel a gyerekkori viselkedéseinket. Nézzük meg belső szemünkkel a kicsi énünket. Milyenek voltunk gyerekként. Ez egy szeretetteljes utazás legyen. Ölelgessük meg a kicsi énünket. Biztassuk, hogy szeretjük, azért jöttünk el hozzá most, hogy a gyerekkori énünknek elmondjuk, ránk, már a felnőtt énünkre, mindig számíthat, biztassuk, hogy mindig ott leszünk neki és segítjük, támogatjuk az úton. A gyakorlat abból áll, hogy felidézzünk egy-egy pillanatot, eseményt. Utazzunk el hozzá. A helyszínt is kiválaszthatjuk. Kapcsolódhatunk vele az akkori gyerekszobánkban, vagy egy játszótéren, akár a nagyszülőknél a kertben, vagy egy óvodai farsangon. 

Utazzunk vissza az időben. Nézzük meg magunkat gyerekként. Biztos volt olyan esemény, amibe úgy érezted, a gyerekkori önfeledt, vidám, boldog éned kiteljesült. Bele adtál mindent, és akkor a szüleid hogy reagáltak? Ez lehet bármi. Hangosan futkároztál a lakásban, énekeltél hamisan, ötvenszer ugyan azt a rövid dallamot elismételted, vagy sátraztál a szobába, hangosan beszélgettél, akadályozva   a szülőket, vagy esetleg, ha volt valamilyen játék hangszered és azon játszottál és a szüleid már kifeszültek a hangoskodásodtól. Bármi, amire vissza tudsz emlékezni. 

              ...És a válaszút

1. dönthetek úgy, hogy folytatom a tevékenységet, még akkor is, hogy tudom,  megbüntetnek érte, de te vállalom azt is, csak tudjak kiteljesedni, nekem ez amit akkor csinálok az teljesen önazonos, függetlenül attól, hogy tudom, szankcionálva lesz.
2. megtagadom önmagam, visszavonulok a szobába és csendben maradok, csak elfogadjanak

           A traumák felismerése és feldolgozása.

Az érzés validálása. Amikor nem kritizálom magam. Ez nagyon fontos. Nem szégyenítem meg magam, hanem megértem az érzéseimet és el is tudom fogadni azokat. Felismerés és elfogadás. Melyek lehetnek ezek?

• sírok
• hangosan énekelek
• játszok a hangszeren órákig
• vidáman futkosok, fogócskázok a szobában
• hisztizek

...nem érezhettem azt, amit érezni akartam. El kell fogadnom, hogy bánt ez vagy az a dolog. Rendben van, hogy ez így hat rám, elfogadom, hogy csalódott vagyok. Elfogadás.

             Felismerés

Felnőttként ugyan úgy bánok magammal, ahogy gyerekként bántak velem. Jóvá kell hagyni ilyenkor a saját érzéseimet. Ne kritizáljam magam. Vegyük észre, hogy ami akkor fájt, most ugyan azt tesszük magunkkal felnőttként. 

            Trauma gyógyítása

Megérteni, hogy pontosan mi az, ami történt velem és csak utána tudom elhatárolni azt magamtól.  Feldolgozom a múltat és felelősséget vállalok érte. Nem az vagyok, ami történt velem, az vagyok, amit választok magamnak. Sok terapeutánál zsákutca, amikor úgy kezeli a felnőttet, hogy azt mondja „engedd el”. Ezeket a traumákat nem kell és nem lehet elengedni. Fel kell ismerni és azt ami manifesztálódott felnőttként bennünk, azt kell kezelni. Ez is az önismereti út része. 

              Belső biztonság megteremtése

Az idegrendszerben a biztonság érzetét kell megteremteni. Az érzelmek szabályozása, az önbizalom és a belső stabilitás megteremtése a feladatunk. Nem ragadok bele reaktív állapotokba. Ahhoz, hogy megnyugodjak, a testemnek is biztonságban kell éreznie magát. 

              Identitás megteremtése

Hazatalálni ÖNmagunkhoz. Megismerni az eredeti természetünket. Mint tudjuk, a legbensőbb részünk a legfinomabb, a legérzékenyebb. „Rendben! Megértem, hogy így érzem magam”. Ezzel elfogadom a lelki sebeimet, sérüléseimet. 

             Felelősséget vállalok a saját hogylétemért

• Ez volt akkor, innentől átveszem az irányítást. 
• Megváltozik az érzésvilágom
• Másfajta döntéseket hozok
• Megváltoznak a határaim
• Kialakul az identitásom (nem hagyom, hogy ez vagy az, kibillentsen)
• Tudok nemet mondani
• Ahogy változok, az életem is úgy fog megváltozni (ami bent, az kint)

Tudatosan átírom a mintákat és általa változok. A szoftvert programozom át. Nem szabad hagyni, hogy a tudatalatti programozás vegye át az uralmat felettem. Az elménknek is kijár az odafigyelés. Sőt...!

Összefoglalva, ezek a túlélési minták azok, amelyeket felismerve  meglátjuk, bizonyos helyzeteket hogy reagál le a gyerekkori énünk. Ezek nem diagnózisok, hanem idegrendszeri reagálások. Nem feltétlen csak egyik van jelen, lehet keverve is több. 

A gyermek idegrendszere a biztonságot keresi. Erről írtam már korábban. Miért fontos a negyedik trimeszterben, hogy a kisbaba érezze a biztonságot maga körül, hogy ennek hiányában, hogyan lesz érzékenyítve a villám tempóban fejlődő idegrendszer. Ha a környezet kiszámíthatatlan, túlterhelő vagy érzelmileg elérhetetlen, a gyermek olyan mintát alakít ki, amely minimalizálja a stresszt és maximalizálja a túlélést. Ezek a minták később automatikus reakciókká válnak.

Végül térjünk vissza a belső gyermeki énünkhöz és összegezzük a fent említetteket.

🧠 A belső gyermek fogalma

A belső gyermek a személyiségünk azon része, amely:

• hordozza a korai élményeket,

• őrzi a szükségleteket (biztonság, szeretet, figyelem),

• reagál a mai helyzetekre a régi minták alapján,

• gyakran aktiválódik stresszben vagy kapcsolati helyzetekben.

Ez a rész nem "képzeletbeli", hanem idegrendszeri levonat: a korai tapasztalatokból kialakult érzelmi és viselkedési minták összessége. Tehát amikor relaxált állapotban szeretnénk találkozni, kapcsolódni a kicsi énünkkel, az nem egy olyan vizualizációs gyakorlat, amiben elképzeljük magunkat gyerekként, hanem ténylegesen a gyerekkori énünkkel találkozunk. 

🧩 A belső gyermek részei

A legtöbb megközelítés három fő részt különít el:

• Sérült belső gyermek – félelmek, hiányok, fájdalmak hordozója.

• Árnyék gyermek – elfojtott érzések (düh, szégyen, harag).

• Örömteli belső gyermek – kreativitás, játékosság, spontaneitás forrása.

A munka célja nem az, hogy "kijavítsuk" a gyermeket, hanem hogy kapcsolatot építsünk vele, és felnőttként megadjuk azt, amit akkor nem kapott meg.

💛 Mit csinál a belső gyermek munka?

A folyamat segít:

• felismerni a régi mintákat,

• megérteni, honnan erednek,

• lecsendesíteni a túlélési reakciókat,

• új idegrendszeri kapcsolódásokat kialakítani, átprogramozni a szoftvert

• biztonságot teremteni belül.

Ez egy idegrendszer-szabályozó folyamat, nem pusztán érzelmi vagy spirituális gyakorlat.

🔧 Milyen technikákat használ a belső gyermek megközelítés?

A leggyakoribb módszerek:

• Érzelmi tükrözés: megnevezni, amit a gyermeki rész érez ("Látom, hogy félsz.").

• Biztonságteremtés: lassú légzés, testérzetek megfigyelése.

• Újraszülői hang: a felnőtt én megadja a támogatást, amit a gyermek nem kapott.

• Testmunka: a gyermeki részek testi lenyomatainak oldása (rekeszizom, mellkas, torok).

• Képzeleti találkozás: biztonságos belső térben való kapcsolódás.

• Határhúzás gyakorlása: a gyermek szükségleteinek védelme.

🧬 Miért működik idegrendszeri szinten?

A belső gyermek munka:

• csökkenti a limbikus rendszer túlaktiváltságát,

• erősíti a prefrontális kortex szabályozó funkcióit,

• új idegi kapcsolódásokat hoz létre (neuroplaszticitás),

• segít kilépni a régi túlélési mintákból.

Ezért sokszor hatékonyabb, mint a pusztán racionális önismereti munka.

A kapcsolatépítés a belső gyermekkel – lassan, fokozatosan, biztonságosan történik, mint említettem, nem gyors folyamatról beszélünk. Nincsenek instant megoldások. 

Amikor kapcsolódsz a kicsi éneddel, utána akár le is írhatod, hogy mit érzel, mit sikerült „orvosolni” magadban, milyenek az érzéseid, nyugodtabbnak érzed magad? Jött esetleg a-ha élmény? Milyen volt a gyerekkori énedet átölelni, vagy csak a kezét fogtad meg? Hol voltatok, milyen környezetben.

Bízom benne, hogy találtál hasznos információkat ebben a bejegyzésemben. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a fenti írás saját szavaim, a megéléseimet és megtapasztalásaimat tükrözi, amelyet egy online foglalkozás váltott ki belőlem. A téma alapja, mint említettem egy nyitott foglalkozás, amelyen jegyzeteltem és a meghatározások, azok rendszerbe gyűjtése a jegyzeteim alapján készültek. Nem vagyok terapeuta, nem kompetenciám a pszichológia! Ezt fontosnak tartom leszögezni. Nem kívánok egyetlen természetes személynél sem a rendszerbe beavatkozni, az hiteltelennek minősülne a részemről. Amennyiben valaki úgy érzi az olvasottak alapján, hogy ebben az irányban kellene elindulnia és segítségre szorul, mindenképpen végzett szakembert keressen fel, mert nem veszélytelen, hogy kiből mit vált ki az a bizonyos felismerés. Az előadó, akit meghallgattam nem más, mint Siklós Katalin. https://sikloskatalin.hu. Ezen az oldalon találsz bővebben információkat a munkásságáról. Az biztos, hogy nem ez az utolsó olyan bejegyzésem, írásom, ami egy szakemberrel szemben, mint páciens a megtapasztalásaimat, megéléseimet megosztom ezen a felületen. Más témákban született írásaim is hasonlóan kerülnek megjelenítésre. Saját tapasztalat. Képzéseken elsajátított tudás. 

Köszönöm, hogy elolvastad, vagy meghallgattad.

Csodaszép napot kívánok neked!

Szeretettel: Petra